Titkolózás

Komoly és fontos téma, mely mostanában folyton megkörnyékez ilyen-olyan okokból.

Nem is tudom hol kezdjem…

Életünk során előfordul, hogy titkaink lesznek, de ezek különböző minőségűek. Van, hogy valóban egy privát dologról van szó, meghúzzuk a határainkat, és egyszerűen csak az autonómiánkat kívánjuk megőrizni. Azonban van, hogy arról van szó, hogy valamit felvállalhatatlannak ítélünk meg.

Mikor valamiről úgy véljük, hogy felvállalhatatlan, abban ott lappang erőteljesen a szégyen. Ilyenkor rosszá tesszük magunkat, elfogadhatatlannak érezzük magunkat, és rettegünk, hogyha kiderül, nem fognak szeretni minket. És mi titkolózunk.

A szégyen - ha elfogadjuk Dr. David R. Hawkins által felvázolt tudatszinteket -, a legalacsonyabb tudatszint. Még a gyász, a bűntudat, a félelem is felette van! A szégyenhez kötött érzelem a halálvágy, az énkép az, hogy egy senki vagy; megalázottság, számkivetettség jellemzi. Érzitek ennek a súlyát?

Mikor titkolózol, próbálod irányítani, kontrollálni a dolgokat, de valójában kiadod a kezedből az erődet. Arra hagyatkozol, amit a másik mondana, gondolna, tehát mások ítéletei kötnek gúzsba. A titkolózással elfogadod, hogy mások ítélkeznek feletted és te nem vagy valóban szerethető. Rág belül, emészt, és úgy éled meg, mintha éned azon része kivetnivaló lenne.

Brené Brown írja, hogy a szégyen “univerzális félelem, hogy érdemtelenek vagyunk a szeretetre és a valahová tartozásra...”, “minden emberben kiolthatatlan és veleszületett igény él a szeretet és a valahová tartozás megtapasztalására”.

Ahogy Orvos-Tóth Noémi is írja, a szégyen kapcsolatba ágyazottan alakul ki bennünk, vagyis mások tanítanak meg minket rá. Egy másik ember kell hozzá, aki visszatükröz minket. Ha azt mutatja, hogy “valami nem stimmel velünk, hibásak és elfogadhatatlanok vagyunk, akkor egyre mélyebbre íródik belénk a szégyen fájdalma.” Gyereknevelés során van, hogy olyankor is nyesegetünk, mikor nagyon nem kéne, ezzel pedig mély nyomot hagyunk gyermekünkben. A megszégyenítő nevelés igen gyakori. Ezekben a családokban nem egyszer hangzik el, hogy “Szégyelld magad! Mit fognak ehhez szólni az emberek?”. Ez mélyen beivódik a gyerekbe.

Nem feltétlen csak súlyos titkokról beszélek most. Megtalálhatóak a leghétköznapibb helyeken, élethelyzetekben is. Lehet épp egy olyan dologról van szó, melyet más egyáltalán nem érez súlyosnak. Csakhogy kapcsolatba ágyazottan előfordul, hogy azt hisszük, nem bírná el az adott kapcsolat az igazságot. Korábbi tapasztalatok alapján azt vetítjük ki, hogy a másik nem fogad el minket, bírál. Ilyenkor inkább magunkra zárjuk az ajtót.

Hogyan lehet ezt kezelni?

Brené Brown 4 lépésről ír: Nevezd meg. Beszélj róla. Fogadd el a történetedet. Mondd el valakinek. A némaságban csak burjánzik a szégyen. Mikor titkunkat megosztjuk egy arra megfelelő emberrel, máris gyógyulunk, a szégyen elveszíti felettünk az erejét

(Ha úgy érzed, hogy itt az ideje beszélgetni ezekről a dolgokról valakivel, bátran keress meg engem!)